Második helyen végzett a magyar futsal válogatott a négyes tornán!
|Férfi futsal válogatottunk nemzetközi felkészülési tornán vett részt a hétvégén Érsekújváron (Nové Zámky, Szlovákia), ahol a házigazda szlovák válogatott mellett a cseh és a lengyel csapat várt a mieinkre.
1. mérkőzés: Magyarország – Lengyelország
Az első ellenfél a szintén EB résztvevő lengyel válogatott volt. Nem ismertük őket, korábban nem láttuk ezt a csapatot játszani, így sötét lónak számítottak a mezőnyben. A mérkőzés előtt egy hosszabb, a megszokottnál több labdás gyakorlattal tarkított bemelegítést végeztek a fiúk, ugyanis a korábbi tornák tapasztaiataiból kiindulva (2013 Ikrény, 2014 Nagykáta) az első mérkőzésen mindig enerváltan, sok hibával játszik a csapat.
Sajnos a tendenciát nem sikerült így sem megváltoztatni, a gyors és határozott lengyel labdatartásra a csapat nem tudott az első félidőben megfelelően reagálni. A második félidőben javult a játékunk, sokkal fegyelmezettebbek voltunk, azonban az első félidőben adott hatalmas előnyt sikerült a lengyel csapatnak megőriznie. A második félidőben sem nyújtottuk teljesítőképességünk maximumát, sem fegyelmezettségben, sem pedig helyzetkihasználásban, de a két félidő között szemmel látható volt a pozitív változás.
Végeredmény: Magyarország – Lengyelország 1:6

2. mérkőzés: Magyarország – Csehország
A cseh válogatott a korábbi tornákon felemás arcot mutatott, a prágai tornán egy közepes tudással rendelkező együttes képét mutatta, míg az ikrényi alkalommal egy erős csapat benyomását keltette. Az első mérkőzésen vereséget szenvedtek a házigazda szlovák válogatott ellen, nem túl meggyőző játékkal, így a kötelező győzelmet határoztam meg célként a csapatnak.
A válogatott a mérkőzés során fegyelmezetten védekezett, és gyorsan sikerült a védekezésből támadásba átlendülni, azonban a helyzetkihasználásunk nagyon rossz volt. Végig a magyar válogatott uralta a mérkőzést, a kapott gólok elkerülhető egyéni hibából estek, de összességében ennyi benne van a mérkőzésben fegyelmezett játék esetén is. A mérkőzés képe alapján sima, gólzáporos győzelemmel kellett volna zárni az összecsapást, azonban a kihagyott helyzetek miatt izgalmas lett a végjáték. A csapat tartását és lelki erejét mutatja, hogy a magunk javára tudtuk fordítani a találkozót, és minimális különbséggel ugyan, de megnyerni az összecsapást.
Végeredmény: Magyarország – Csehország 3:2
3. mérkőzés: Magyarország – Szlovákia
Az utolsó mérkőzés kifejezetten fontos volt számunkra, hiszen a hazai csapattal többször játszottunk már barátságos és tétmérkőzést is, többnyire magyar sikerrel. A két ország szövetsége, és a játékosok is szoros, baráti kapcsolatot ápolnak, de a mérkőzéseken folyamatosan asszertív, kemény játékot láthatnak a kilátogató nézők. A találkozó előtt elmondtam a srácoknak, hogy a mérkőzés azt dönti el, hogy a házigazdák, vagy mi végzünk a torna második helyén, és nem szeretném, ha bronzéremmel térnénk haza.
A mérkőzésen gyorsan vezetést szereztünk, a 18. másodpercben találtunk be először. A válogatott ezen a mérkőzésen mutatta a legfegyelmezettebb, legösszeszedettebb játékot, a védekezésünk kifogástalan volt, domináltunk végig a találkozón, amit megérdemelt fölénnyel nyertek meg a srácok.
Végeredmény: Magyarország – Szlovákia 8:3
A torna végeredménye:
- Lengyelország
- Magyarország
- Szlovákia
- Csehország
- A legjobb játékos: Paczyński Lukasz (POL)
- Gólkirály: Szymanski Kamil (POL)
- A legjobb kapus: Wanot Karol (POL)
- A legsportszerűbb csapat: Szlovákia
Összegzés: A lengyel illetve a szlovák csapat elleni mérkőzést rögzítettük videóra, Machalek Attila szövetségi kapitánnyal ki fogjuk elemezni a látottakat. A kapusok számára kifejezetten fontos volt ez a torna, hiszen mind a három hálóőr velünk tartott Szlovákiába, ahol közöltem velük, hogy az ezen a tornán mutatott teljesítményük alapján fogom eldönteni, hogy melyik az a kettő, aki tagja lesz az utazó keretnek. Ezt napokon belül el fogom dönteni. Az első mérkőzéseken mutatott gyengébb játék kiküszöbölésére megvan a koncepció, ennek végrehajtására törekedni fogunk az edzések során. Összességében a torna kiválóan szolgálta a felkészülésünket.
Móra Ákos
