Lezajlott a Tenisz OB 2. fordulója

A Magyar Hallássérültek Sportszövetsége 2014. szeptember 20-án Nagykanizsán rendezte meg az Országos Teniszbajnokság 2. fordulóját. A versenyre történő előzetes nevezések alapján is az év legnagyobb hazai teniszversenyének számított.

A teniszbajnokságnak a Nagykanizsa, Ady u. 72/b. sz. alatt lévő röpte pálya adott otthont.

A bajnokságra Budapestről, Debrecenből, Kaposvárról, Pécsről és Nagykanizsáról érkeztek versenyzők.

A nőknél az elmúlt évekhez hasonlóan 4 versenyző nevezett. Ők körmérkőzéses rendszerben mérték össze tudásukat.

A versenyben

  • I. helyezett: Sándorné Sebestyén Éva (Kaposvár),
  • II. helyezett: Koltai Krisztina (Pécs),
  • III. hely: Kiss Renáta (Kaposvár).

A férfiak versenyére 9 teniszező nevezett, akiket egy négyes és egy ötös csoportba sorsoltunk, ahol körmérkőzéses rendszerben mérték össze tudásukat. A csoportokból a két első helyezett került a négyes döntőbe, ahol kiesési rendszerben az „A” csoport első helyezettje a „B” csoport 2.  helyezettjével, míg a „B” csoport első helyezettje az „A” csoport 2. helyezettjével mérte össze tudását a döntőbe jutásért. A két győztes az első helyért, a két vesztes a harmadik helyért játszhatott.

Az MHSSZ férfi egyéni  Bajnokság végeredménye:

  • I. helyezett: Máthé Gábor (Tatár  SE)
  • II. helyezett: Hofstadter Lajos (Kanizsa Sörgyár SE.)
  • III. hely: Varkoly Gábor (SSC)

A helyezettek oklevél díjazásban részesültek, ezen kívül a Magyar Paralimpiai Bizottság felajánlása alapján két nagyon díszes serleget is átvehettek az első helyezettek.

Előzetes reményeinknek megfelelően egy jó hangulatú sportrendezvényt sikerült megtartanunk, szép időben, remek versenyfeltételek között, ahol minden versenyző jól érezte magát. A versenyt a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának Sport Ifjúság és Kulturális Bizottságának Vezetője Balogh László nyitotta meg.

A verseny népszerűségét nagyban emelte az, hogy Máthé Gábor siketlimpiai bajnok is indult, Ő 3 éve már folyamatosan vezeti a Siketek világranglistáját teniszben, s a 22. Nyári Siketlimpián Férfi egyéniben aranyérmet szerzett.

Nagykanizsa 2014. szeptember 21.

Horváth István
tenisz szakágvezető

Tags: