Kedves Sportbarátaim!
|Kedves Sportbarátaim!
Mint tudjátok, 2013. december 21-én volt az MHSSZ tisztújító választása. Hosszú várakozás után 2014. április közepén végre megkaptuk a jogerős bírósági végzést, így megkezdhettük az érdemi munkát.
Az előző vezetésnek, az ügyvezető elnöknek és a főtitkárnak szóltunk, hogy minél előbb kezdjük el az átadás-átvételt, ami meg is kezdődött, és ami jelenleg is folyamatban van. Amint vége van az átadás-átvételnek, bővebb információt fogunk közölni. De már így is előbukkantak olyan dolgok, ami miatt a közgyűlésen fontos döntést kellett hozni.
2014. május 23-án megtörtént a közgyűlés. Előtte az elnökség a szakmai beszámolót, a pénzügyi beszámolót, a Felügyelő Bizottság beszámolót, valamint azokat, amit még ilyenkor szokás elkészíteni, megvizsgálta, aztán az átadás-átvétel során olyan számlák bukkantak elő, amik a könyvelőnél nem volt elkönyvelve. Tehát a beszámoló nem felelt meg a valóságnak. Minden számlát le kellett volna adni a könyvelésnek, de sajnos hiányosak, a Felügyelő Bizottság beszámolója nem készült el, ezért az elnökség úgy döntött, hogy a Közgyűlés felé a 2013. évi beszámolót nem javasolja elfogadásra.
A közgyűlés felvállalta a döntést, a 2013. évi szakmai és pénzügyi beszámolót, valamint a Felügyelő Bizottság beszámolója hiánya miatt nem fogadta el, emiatt a közhasznúsági beszámolót sem fogadta el.
Mit jelent ez? Az MHSSZ a közhasznúságát elveszíti, megszűnünk, mint közhasznú szervezet, sima sportszövetséggé válunk. Emiatt nem kell aggódni, a munka folytatódik, ugyanúgy dolgozunk tovább, csak nem közhasznú szervezetként.
Kiderült, hogy a sportszövetség bankszámláján 1,1 millió Ft NAV inkasszó van, emiatt nem kaphatunk támogatást addig, míg meg nem szüntetjük az inkasszót. Ehhez idő kell, keressük a megoldást az inkasszó megszüntetésére. A közgyűlés nehéz és fontos döntést hozott, köszönöm mindenkinek.
A sportolók, edzők, szakágvezetők és a magyar hallássérült sporttársadalom türelmét kérjük, igyekszünk rendbe tenni mindent még ebben az évben, hogy aztán könnyebben tudjuk folytatni.
Köszönöm a figyelmet!
Dr. Tapolczai Gergely
elnök
Magyar Hallássérültek Sportszövetsége